Anatólia meghódítása 

Az 1243-as Köse Dag-i csata során a mongolok legyőzték és hűbérükbe kényszerítették az Ikóniumi Szultánságot, amely mindinkább szétesett, és az Ílhánida Perzsia és az egyiptomi Mamlúk Birodalom közti rivalizálás színterévé vált. A szeldzsukok végül 14. század elején megbuktak, helyüket számos kisebb török emírség vette át – a magterületükön például az egyik legjelentősebb utódállam, Karamán. Eközben az északnyugati határon létrehozott, Oszmán vezette fejedelemség feltartóztathatalan terjeszkedésbe kezdett, megvetve az Oszmán Birodalom alapjait.

II. Mehmed, a „Győzedelmes” bevonul Konstantinápolyba

Még Oszmán szerezte meg Bursát, az új fővárost, utódai pedig mind a Balkánon, mind Anatóliában folytatták a terjeszkedést. Keleti irányú növekedésük alapvetően békés természetű volt: házasságok, vásárlás vagy öröklés révén olvadt be mind több emírség az Oszmán-dinasztia államába. Az ellenálló Karamánt I. Bajazid verte tönkre a 14. század legvégén. A mongol Timur Lenk az 1402-es ankarai csatában legyőzte Bajazidot, és miután az Égei-tengerig végigdúlta Kis-Ázsiát, az Oszmán Birodalom korábban meghódított területein számos hajdani emírséget támasztott fel, illetve megmaradt részeket Bajazid fiai között osztotta ki. A 15. század jelentős uralkodói, I. Mehmed, II. Murád és II. (Hódító) Mehmed azonban visszaszerezték a területek zömét, sőt ez utóbbi 1453-ban bevette Konstantinápolyt, 1461-ben felszámolta a Trapezunti Császárságot, 1473-ban pedig győzelmet aratott a Kelet-Anatóliát birtokló Ak Kojunlu törzsszövetség felett.

A dinamikusan terjeszkedő Oszmán Birodalom ezzel hegemón helyzetbe került, és egyetlen ellenfele maradt a térségben: az egyébként egyiptomi központú Mamlúk Birodalom. A két szultánság között fekvő három ütközőemírség közül Karamánt 1475-ben kebelezték be a Hódító II. Mehmed seregei, így csak a jelentéktelen, Ramazánidák által uralt Kilikia és a Dulkadrida Elbisztán maradt meg Kairó számára, de Isztambulból is igyekeztek saját jelölteket az emíri trónra juttatni. II. Bajazid és fivére, Dzsem trónviszályába avatkozva a mamlúkok háborúba keveredtek az oszmánokkal (1485–1491), de a küzdelem ekkor nem járt komolyabb következményekkel Bajazid óvatossága és al-Asraf Kájitbáj birodalmának gyengesége miatt. Bajazid utódja, I. Szelim az 1501-ben kialakuló, kelet-anatóliai befolyását fenyegető Szafavida Birodalom ellen harcolva 1516-ban megdöntötte és bekebelezte a régóta hanyatló Mamlúk Birodalmat, ezáltal ténylegesen is Kis-Ázsia egészének ura lett.

Anatólia a birodalomban [szerkesztés]

     Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A Szafavidák fő támaszát a nomád, síita török törzsek, az ún. kizilbasok alkották. Ezek nagy számban éltek Anatólia keleti vidékein, és a 15-16. század folyamán lázadásaikkal komoly gondokat okoztak a szunnita Oszmán Birodalomnak. A perzsák ellen vívott háborúk a Van-tó mélységéig általában anatóliai területeket is érintettek, de ezek az 1638-as, véglegesnek tekinthető békekötéskor oszmán kézen maradtak.

I. Szulejmán halála után a birodalom stagnált és lassú hanyatlásnak indult, és a 18–19. század folyamán európai területeinek nagyját elvesztette. Az Oszmán Birodalom nem török lakosságú ázsiai tartományai az I. világháborúban történő összeomláskor szakadtak el Isztambultól, amelynek így nagyjából Kis-Ázsiára és egy kicsiny európai területre redukálódott. Az Oszmán Birodalom romjain Musztafa Kemal Atatürk épített köztársaságot.

 Anatólia történelme

Mivel Anatólia Ázsia és Európa kereszteződésénél található, kulcsfontosságú szerepet játszott a történelem során, és az őskortól kezdve számos civilizáció bölcsőjeként funkcionált: újkőkori kerámia előtti civilizációk (Çayönü, Nevali Cori, Göbekli Tepe, Karain), keramikus civilizációk (Çatalhöyük, Hacilar) és a mersini civilizáció, a kalkoitikum(i. e. 5500–3000) idejéből Alacahöyük, Alisar, Canhasan, Karaz, a korai bronzkorból (i. e. 3000–2000) Ahlatlibel, Eskíyapar, Etíyokusu, Ferzant, Beycesultan, Bolu, Elmali, Emirdag, Hasanoglan, Horoztepe, Kalinkaya, Karaoglan, Karayavsan, Kültepe, Mahmatlar, Merzifon, és az asszír kereskedőkolóniák korából (i. e. 1950–1750): Bogazköy, Ilica, Inandik, Köylütolu. Trója településtörténete az újkőkorszakban kezdődik és folyamatosan tart a vaskorig.

A történelem folyamán számos nép telepedett le vagy foglalta el – hosszabb, rövidebb időre – Anatólia területét, közöttük például: a kolkhisziak, hattik, lúviak, hettiták, frígek, kimmerek, lüdök, perzsák, kelták, tabálok, műszök, görögök, pelaszgok, örmények, rómaiak, gótok, kurdok, bizánciak, mongolok, arabok, szeldzsuk törökök, oszmán törökök.

A történeti források szerint beszéltek itt indoeurópai és sémi nyelveket, de más bizonytalan eredetűeket is. Egyes tudósok szerint Anatólia az indo-európai nyelvcsalád bölcsője, a hettita és lúvi nyelvek archaikus voltából kiindulva. Más tudósok szerint az ősi etruszk népcsoport is anatóliai származású.

Anatólia lakossága jelenleg többségében török anyanyelvű, aminek kezdete a 11. századi szeldzsuk hódításra megy vissza, bár a területen egészen a 20. századig több etnikum is együtt élt. A trákiai törököket Anatóliába telepítették át a Balkán-háborúk idején, a Lausanne-i Békeszerződés értelmében pedig a Törökországban élő görög kisebbség nagy részét Görögországba telepítették át, míg a Görögországban élő törököket az anyaországba telepítették vissza. Anatólia dél-keleti részén nagy számú kurd kisebbség él, míg észak-keleten örmények és grúzok is laknak.